Az egymás mellett élő különböző élőlények akarva-akaratlanul hatnak egymásra, melynek számos formája létezik. Mindenki hallott már az élősködésről és a ragadozásról ami az "elkövető" számára pozitív, az áldozat számára negatív együttélést (+,- viszonyt) jelent. A szimbiózis kölcsönösen előnyös (+,+), az asztalközösség (kommenzalizmus) pedig az egyik fél számára semleges, a másik számára pozitív hatásmechanizmust (0,+) ír le. Az élősködés etetőkön megfigyelhető egyik érdekes és speciális fomája, a más madarak által elrejtet, elraktározott élelemraktárak kifosztása, a kleptoparazitizmus is.

 

Az asztalközösség

A jó etető ismérve a változatosan felkínált, sokféle eleség, amit több faj is látogat, táplálkozás közben asztalközösséget alkotva akaratlanul is segítve egymást.
 

Élelem-előkészítők

A legjelentősebb eleségcsoportot a napraforgó és az apró magvak keveréke alkotja, amit többféleképpen fogyasztanak a madarak:

• hántolják (verebek, meggyvágó, zöldike, pintyek),
• kopácsolva feltörik (cinegék, csuszka, harkályok),
• egészben lenyelik (napraforgót: balkáni gerle, fekete rigó; apró szemű magokat: cinegék, vörösbegy, ökörszem, erdei szürkebegy, barátposzáta, csilpcsalpfüzike, házi rozsdafarkú).

A hántoláshoz (a mag "megpucolásához") a veréb-, pinty- és sármányfélék erős, kúpos, erre a célra specializálódott csőrére van szükség. A maghántoló fajok tipikus viselkedése, hogy csapatosan betelepednek az etető közepébe és ott már-már ipari hatékonysággal táplálkoznak, miközben csőrükből a maghéj mellett apró magbéldarabkák is hullanak. Éppen az teszik alapvető fontosságúvá az etetők „beülős” magevő csapatait (így a verebeket is), hogy ezek a könnyedén felcsipegethető élelemforgácsok nélkülözhetetlenek a maghántolásra, magtörésre alkalmatlan csőrű, kistestű rovarevő fajok számára.

 A cinegék és harkályok rovarfogó csőre maghántolásra nem alkalmas, arra viszont tökéletesen megfelel, hogy az ujjaikkal egy ághoz szorított napraforgómag héját kopácsolva feltörjék. Eközben ismét csak rengeteg magbéldarab hullik le (hasonló a jelenség játszódik le a cinkegolyók csipegetésekor is), és mivel a cinegéknek kedvenc ág üllőik vannak, ezek alatt újabb táplálékbázis képződik a talajról szedegető fajok számára.

 Az utóbbi években egyre gyakrabban áttelelő kistestű rovarevők közül az etetőkön leggyakrabban megjelenő barátposzáták számára az alma jelenti az egyik legfontosabb téli táplálékot, egy-egy madár naponta akár egy fél gyümölcsöt is elfogyaszthat. Ennek húsához azonban csak akkor tudnak hozzáférni, ha előtte egy nagyobb madár, például egy fekete rigó megbontja a szívós héjat (ezt a szerepet játsszuk el, amikor az ágra szúrt alma oldalából vékony szeletet levágva a gyümölcshúshoz hozzáférést jelentő „ablakot” nyitunk).

 

Önkéntes hóeltakarítók

A fekete rigók jelenléte akkor válik létfontosságúvá a fedetlen etetőkön, amikor esni kezd a hó. Ezek az eredetileg erdős területeken élő madarak ugyanis arra specializálódtak, hogy táplálékkeresés közben csőrük oldalazó mozgásával eltakarítsák a hullott faleveleket a talajról. A madárbarátok és az etetőre járó többi madár nagy szerencséjére a fekete rigók szinte kényszeresen viszonyulnak minden talajt takaró anyaggal, így a hóval szemben is. Ha a hóesést követően nem tudjuk időben eltakarítani a havat a nyitott etetőfelületekről, az éhes fekete rigók elkezdik helyettünk a munkát és azzal, hogy kis tisztásokat kaparnak a hóba, a többi madár számára is lehetővé teszik a táplálkozást.

 

Felderítők

Az etetőkön többnyire a rendkívül kíváncsi cinegék jelennek meg először, mint ahogy általában ők kóstolnak bele, derítik fel elsőként a különböző táplálékféleségeket. Ezzel a viselkedésükkel egyben a hely veszélytelenségét és a táplálékforrást (az etetőt) is jelzik a többi madárnak.

Ügyeskedők

Az etetőkre jár egy különös viselkedésű, a fák kérgét magraktárnak használó vendég is. A kérdéses faj a csuszka, ez a harkálymód kéreglakó, de nem a fakopáncsokkal, hanem a cinegékkel és a hajnalmadárral közelebbi rokonságban álló madár. A cinegékkel ellentétben hosszú csőrében (és a torkában) nem egy, hanem akár 5−6 napraforgómaggal repül el egy közeli, lehetőleg jól bordázott kérgű fa törzsére. Itt a magok jelentős részét egyesével más-más helyre rejti a kéreg, letört ágcsonk repedéseibe vagy a pusztuló fát rágó farontórovarfajok lárvajáratainak nyílásaiba (utóbbi az alábbi videón 0:58-tól látható).

A csuszka mellesleg a termések feltöréséhez rögzítősatuként is használja a fákat. Beszorítja a magot egy megfelelő mélységű és állású kéreghasadékba, ágcsonk repedésébe (a videón 0:18-nál és 1:18-nál) és így nagyobb távolságról, egész testét beleadva tudja szétforgácsolni a mag héját. Ezzel a technikával és hosszú, erős csőrével a csuszka képes nyáron a száradni kitett sárgabarackmagot elcsórni és feltörni, illetve ősszel és télen sok makkot is elfogyasztani. Összehasonlításként a rövidebb csőrű cinegék más módszert használnak – egyesével szállítják a magot és azt lábaikkal a kapaszkodófelülelthez szorítva törik fel (0:37-től). Ez a maghordás áll a cinegék ide-oda ugráló etetőjáró szokása mögött, tehát nem "a verebek zavarják el" őket!

 

A csuszkák "kéregsatu" használata része az asztalközösségnek, hiszen – amint az a videón is látható – eközben rengeteg magbélforgács szóródik szét, amit a kisebb testű fajok szintén fel tudnak csipegetni. Mivel az így képződő táplálékdarabkák egy része nem a talajra, hanem a kéreg repedéseibe kerül, a csuszkák akaratlanul is segítik a náluk jóval kisebb, csak királykányi, szintén a kérgen élő fakuszok táplálkozását is.

A kéregraktározó csuszkákat az etetőre járó cinegék, elsősorban a széncinegék folyamatosan szemmel tartják, rendszeresen átfésülik a fák törzsének kéregfelületét és kirabolják a magraktárakat. Ez már nem 0,+ asztalközösség, hanem -,+ kleptoparazitizmus, ami a "segítő" faj (a csuszka) számára már nem semleges, hanem inkább kedvezőtlen.  

Etessük a verebeket is

Etetési időszakban sokan panaszkodnak arra, hogy "a verebek eleszik az eleséget az értékes madarak elől". Néhány évtizeddel ezelőtt annyi volt még belőlük, hogy széles körben alkalmaztak verébmentes odúkat és etetőket. Azonban kevesebb, mint egy emberöltő alatt sokat romlott a helyzet, Európa sok részén a verebeknek ma már ritkának számítanak.

Úgy tűnik, hogy a folyamat Magyarországot is elérte, a háziveréb-állomány az ezredforduló óta csökkenést mutat. Ez is jelzi, hogy ma már a verebekre is oda kell figyelni.

 

Nem zavarják el a cinegéket!

 

Nem valós az a félelem, mely szerint a verébcsapatok "nem engedik szegény cinkéket az etetőre". Az igazság az, hogy a cinegék – még a pirinyó kék cinegék is – rendkívül karakán állatok, nemigen ijednek meg az etető többi madarától. Az "elűzött" cinege megfigyelések hátterében nem az ijedtség, hanem a magevőkétől eltérő táplálkozási stratégia áll. Míg a pintyfélék a maghalom közepébe ülve folyamatosan az etetőn szeretnek tartózkodni, a cinegék egy-két napraforgómagot felkapva a sűrű bokrosba húzódnak, hogy ott bontsák fel a magot. Ez az oka annak, hogy fürgén ide-oda ugrálva látjuk őket az etetőn, nem pedig a "félelem" a verebektől.

 

Emlősök is részesei lehetnek

 

A talajetetők és a magaslati etetőkről földre hulló magvak nemcsak a madarak, de kisrágcsálók, települési környezetben elősosorban a házi egér és az erdeiegér-fajok számára is táplálékot kínálnak. Ezek a parányi emlősök nem aktív részesei az etetők asztalközösségének, jelenlétük bagolyetető funkciót is ad az énekesmadár etetőnknek, arról nem is beszélve, hogy megfigyelésük milyen fantasztikus élményt jelent.

 

 

 

 

 

Ragadozók az etetőn

 

A minden egészséges ökológiai rendszer fenntartásához szükséges ragadozás természetesen az etetőkön is előfordul, hiszen a nyüzsgő madártömegek óhatatlanul felhívják magukra a karvaly és a héja figyelmét. Ezt a biológiai tényt sajnos vannak, akik nem tudják vagy nem akarják elfogadni és azzal a kérdéssel fordulnak az MME-hez, hogy miként lehet távol tartani, elzavarni, esetleg akár elpusztítani ezeket az egyébként fogyatkozó számú, ezért védett szárnyas ragadozókat.

 

A válaszunk az ilyen kérdésekre csak az lehet, hogy teljesen felesleges a ragadozók miatt aggódni a cinegékért, verebekért, pintyekért, balkáni gerlékért, mert ezek állományait nem veszélyezteti az, ha akár naponta el-elkapnak közülük egyet-egyet a ragadozók. Ráadásul ilyen sikerességről többnyire szó nincs, hiszen az etető madarai nagyon fifikásan és együttműködve védekeznek a ragadozók ellen.

 

A szárnyas ragadozók elleni védekezés nem csak természetellenes, és ezért felesleges, de a gyakorlatban sem kivitelezhető, nincs olyan eszköz vagy módszer, ami távol tarthatná ezeket a vadon élő madarak etetőitől vagy éppen az itatóktól.

 

Fontos lenne megértenünk és elfogadnunk, hogy a települési madárvédelem elsősorban rólunk, emberekről, a mi madármegfigyelési élményhez jutásunkról szól. Pusztán a szórakozásunk érdekében pedig sem elvi, sem gyakorlati jogunk nincs csak azért beleszólni a természet rendjébe, mert "madár rendőrségként" mi akarnánk meghatározni, hogy melyik állatnak miként kellene emberi viselkedési normák szerint viselkednie. Ez már csak azért is problémás lenne, mert ennek a hozzáállásnak végül szinte minden vagy bármelyik madár áldozatául eshetne, hiszen ilyen életszerűtlen logika szerint egy rovarász teljesen "jogosan" követelhetné a rovarokat millió szám pusztító cinegék állománycsökkentését, de felmerülhetne a fekete rigók gyérítése is, hiszen ezek fő tápláléka az a földigiliszta, mely nélkül nincs egészséges talajélet, nincs emberi mezőgazdaság sem.

 

Szakmai alapon csak azt tudjuk javasolni, hogy ismerjük fel és fogadjuk el a természet működését, és ha olyan szerencsések vagyunk, hogy az etetőnkön, itatónkon fel-feltűnek a vadászó szárnyas ragadozók, úgy csodáljuk meg ezek mozgását, viselkedését, hogy közben tisztában vagyunk azzal, nem fogják sem kiirtani, sem tartósan elüldözni szárnyas kedvenceinket. Köszönjük!

 

A lakott területeken helyenként jelentős mértékben túlszaporodott házi macskák ellen úgy tudjuk védeni a madarakat, ha az etetőt és az itatót mellmagasságba helyezzük ki, így a madaraknak van ideje észrevenni a lopakodó szőrmés ragadozót.

 

 

ÁL-ARCCAL VÉDEKEZŐK

Napjainkra az álarc fogalma összefonódott a karneválok, maszkabálok, fesztiválok, vallási események inkognitót nyújtó kellékével. Pedig az állatvilág képviselői a ragadozók elleni védekezésben már jóval előttünk elkezdték kihasználni az arcutánzatok riasztó hatását.

 

A téli lombmentes időszakban az etetők és itatók környezetének nagy madárforgalma
ideális lehetőséget kínál a hamis arccal megtévesztés (a képen karvaly látható)
változatos megjelenési formáinak megfigyelésére (Fotó: Orbán Zoltán).

 A trükk

A madaraknál többnyire a tarkón, de akár a szárnyon, a háton vagy a farkon elhelyezkedő ál-arcoknál a cél nem a tökéletes arcmás visszaadása, hanem az arcot jelentő legfontosabb kulcsingerek, ezek között is elsősorban a bámuló, fenyegetően nagy és szimmetrikus szempár, vagy szupernormális ingerként sok szemfolt megjelenítése.

A cél

A megtévesztés fő célja a potenciális ragadozók elleni védekezés. Ezek ugyanis elsősorban hátulról, a zsákmány vak oldala felől szeretnek közelíteni. Az ál-arc nemcsak elbizonytalaníthatja a támadni készülő ragadozót (és más zaklató madarakat, valamint a rivális fajtársakat), de ha a szemfoltok a test hátsó, kevésbé érzékeny részén helyezkednek el, akkor hamis célpontként segíthetik is a menekülést. Egy farok elvesztése még mindig kisebb gond, mintha a támadás a fejet érné.

Mely fajok használják?

Ál-arccal főleg azok a madarak rendelkeznek, melyek szeme a fej elülső felén helyezkedik el, és előre néz. Ezeknek az állatoknak a látótere korlátozott azokéval szemben, melyek szeme a fej két oldalán, abból jelentősen kidudorodva ül. Utóbbiak a fej forgatása nélkül is jól látnak előre, hátra, felfelé és lefelé.

 

Az élete jelentős részét függőleges sziklafalakon töltő hajnalmadárnak nincs
szüksége hamis tarkótáji szemfoltokra. A fej két oldalából kidülledő szemei
hátrafelé is látnak, és a fehér szemgyűrűnek köszönhetően hátulról is jól
láthatóak, így kettős funkciót látnak el (Fotó: Orbán Zoltán).

 

Ebből az alapelvből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy ezt a trükköt csak kistestű zsákmányállatfajok alkalmazzák. Valójában azonban ragadozó életmódot folytató madarak is rendelkeznek ilyennel. Ezek többnyire kis és közepes testű fajok, amik "felett" még vannak olyan nagyobb és erősebb ragadozók a táplálékpiramisban, amik rájuk is vadászhatnak.

A hamis arc azonban a vadászatban is jól jöhet. Madármegfigyelők, madárfotósok jól ismerik a madaraknak azt a megdöbbentő képességét, hogy akkor tűnnek el, amikor feléjük közeledve egy pillanatra levesszük róluk a tekintetünket. Ebből következően a hamis szemfoltok akár a vártáról leskelődő ragadozó sikerét is segíthetik. Miközben a fejét forgatva a környező tájat figyeli, a rejtőzködő zsákmány a hamis arc elfordulásakor mozdulva pont a valódi szemek hatókörében mozdulhat meg. Ez lehet az egyik oka annak, hogy a jelentős részben üldögélve vadászó, nappal is aktív, illetve még világosban vadászó kistestű baglyok között miért olyan gyakori a tarkótáji szemfoltosság.

Azt, hogy ez a kétarcúság mennyire segítheti az egyed túlélését, az is jól jelzi, hogy Indiában a tigrisekkel azonos élőhelyet használó emberek is használják a módszert. Tipikus macskaviselkedésként a tigrisek is elsősorban hátulról támadnak, hagyják, hogy a zsákmány elsétáljon előttük, majd ekkor támadnak. Ezért a hátrafelé néző álarc, különösen ha az emberek csoportosan járják az erdőt, megakadályozhatja a támadást. Afrikában pedig az oroszlánok elleni védekezésként festenek egy kísérlet keretében hamis szemeket a tehenek fenekére.

 

 

A megtévesztő szemfoltok viselése sokkal, de sokkal gyakoribb az állatvilágban, mint gondolnánk. A madarakon kívül puhatestűek, ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők és emlősök is használják a megtévesztésnek ezt a módját. Nézzünk ezekre néhány egzotikus példát!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor ez a Délkelet-Ázsia hegyvidéki erdőségeinek vizeiben élő négyszeműteknős-faj
(Four-eyed Turtle, Sacalia quadriocellata) a sekély patakok vizében keresgél,
az esetleg felülről támadó ragadozót négy rendkívül feltűnő hamis szem
riasztja el (Forrás: 3.tnaqua.org).

 

 

A Dél-Amerikában élő Perez sisakos békát (Perez’s Snouted Frog, Edalorhina perezi)
ez a területen élő, halálos mérgű gödörkésarcú viparaféléket utánzó arcmás
védi hátulról (Forrás: frogblogmanchester.com).

 

 

 

 

 

 

Az USA keleti részén élő foltos denevér (Spotted Bat,
Euderma maculatum) sötét szőrű hátán három "világító"
fehér folt képez bámuló ál-arcot. 2 fotó - katt a képre
(Fotók: onda.org és lillooetnews.net).

 

 

 

 

 

Nincs okunk panaszra!

 

A világ csodáit látva hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ilyen "király" dolgok csak valahol távol, a Föld túlsó felén, más kontinenseken, de minimum külföldön vannak. Pedig ha jobban körülnézünk, már a közvetlen lakó- és munkahelyi környezetünkben is megdöbbentő élőlényeket, viselkedéseket láthatunk.

 

Az ál-arcúság jelensége különösen jól megfigyelhető a téli etetőkön és itatókon, jócskán láthatunk ilyen védekezőmechanizmussal rendelkező madarakat a kertben, az ablakban, a panelerkélyen is. Ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, mindenekelőtt meg kell próbálnunk új szemmell nézni a már jól ismert állatokat. Az sem árt, ha a vizsgálódáshoz fényképezőgépet, videokamerát használunk. A szemünk ugyanis gyakran nem elég gyors az apró jelenségek megfigyelésére, amiben a visszanézhető képkockák sokat segítenek.

 

 

 

Tarkófoltosok

 

A madarak hamis arcmintázata leggyakrabban a fej hátsó részén helyezkedik el, és sokszor nem is csak egy, hanem több szempárt mintáz, ami több nézetből is bámuló képzetet kelt.

 

 

Az etetők egyik mindennapos látogatója a kék cinege. Bonyolult fejmintázatát jól
ismerjük, és ez egyáltalán nem tűnik trükkösnek (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

Pedig hátulról nézve a csíkok és foltok bámuló arc képzetét keltik.
5 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ilyen összetett tarkómintázatok gyakori jellemzője, hogy szemből nézne, amikor
az ivó, táplálékot kereső madár feje lefelé áll, és az állat a legkiszolgáltatottabb,
még feltűnőbbek. 3 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

A széncinege is hasonló maszkot visel. 6 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kis fakopáncs szimmetrikus fehér tarkófoltjai két hatalmas szemet mintáznak
(Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

A nagy fakopáncs pofafoltjai, fekete nyak- és fejcsíkjai négy nagyméretű, hátrafelé
néző tarkótáji szemfoltot eredményeznek (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

A mezei veréb fehér nyakörve a tarkón nem ér össze. Ennek eredményeként
egyszerű, de hatékony szimmetrikus szemfoltok jönnek létre. Ráadásul
ezek a fej lehajtásakor, csipegetéskor és iváskor egyre nagyobbá,
"bámulóbbá" válnak. 6 fotó - katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fül mögé érő és a fejtetőre is felnyúló fehér pofafoltok a tarkómintázattal együtt a
tengelicet is felruházzák a hamis arc védelmével. 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

A nappal is aktív kuvik foltok alkotta tarkótáji arcmintázata (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

A cikk kezdő képén is látható karvaly egyszerű, de nagyon hatékony fehér tarkótáji
szemfoltokat visel. 8 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hátmaszkosok

 

A megtévesztő hamis arcok esetében a nagyobb méret jobb, mint a kisebb. Éppen ezért sok madárfajnál a hát egésze részt vesz a megtévesztésben.

 

 

A balkáni (a képen), a nagy és a közép fakopáncs óriási váll-, és sok szárnyfoltja
a hát egészét teszik maszkszerűvé. 2 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

Szemfoltok a szárnyon

 

A szárny alapszínéből kivilágló, szimmetrikus elhelyezkedésű szárnytükör-foltok is alkalmasak lehetnek a megtévesztésre. Ezek általában a hát és a farok egészével együtt alkotnak bámuló ál-arcot.

 

 

Éneklés közben a hím házi rozsdafarkú sokat tartózkodik nyílt részeken, ahol minden
segítség, így a szemfoltszerű fehér szárnytükrök is jól jönnek a ragadozók ellen.

 

 

A szajkó díszes mintázatú szárnyában nem a fehér folt vonzza leginkább
az ember tekintetét.

 

 

Ha azonban hátulról nézzük a madarat, akkor ezek a szimmetrikus foltok a sötét
szárny- és farktollakkal együtt már "néznek". 2 fotó, katt a képre
(Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

Ál-arc a farkon

 

A parányi ökörszem az eddig látottaktól eltérő és sokkal összetettebb megtévesztéssel él. Ebben az alsó farkfedő hamis szemfoltja csak a madár különleges testtartásával és viselkedésével együtt jutnak szerephez.

 

Ez az alig 6−7 grammos madárka merőlegesen felmereszti a farkát, amint inkább egérként, mint madárként az aljnövényzetben mozog.  Eközben a test elülső része és a fej lefelé néz. Ennek eredményeként úgy tűnik, mintha az ökörszemnek a feltűnő szemfoltokat viselő farka lenne a feje. Ha egy leskelődő szőrmés kisragadozó erre csap le, akkor az állatnak jó esélye van elmenekülni.

 

 

Az etetőkre is odacsalogatható ökörszem felmeresztett farka fejként nyúlik ki a testből.
A megtévesztő hatást tovább fokozza az alsó farkefedők szemfoltszerű mintázata
4 fotó - katt a képre (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kettős arcot viselők

 

A hazai madárfaunában a mezei veréb az egyik legösszetetebb ál-arcot viselő faj. Láttuk, hogy a tarkóra kifutó, de ott teljesen össze nem érő fehér gallérja hátrafelé bámuló szempárt mintáz. Legkisebb verebünk azonban oldalról és szemből is hamis szemekkel, szempárokkal riogat.

 

 

A mezei veréb pofafoltjai oldalról nézve is szemfoltszerűek, ...

 

 

... szemből azonban ezeknek a szimmetrikus kettőződés miatt "második arc"
funkciójuk is van.

 

 

A mezeiveréb-csapatok gyakran üldögélnek jól látható helyen, ahonnan a ragadozókat
hamis szemek sokasága bámulja. Meneküléskor a támadó pillanatnyi
elbizonytalanodása is az életet jelentheti a hármas álarcot viselő
mezei veréb számára (Fotók: Orbán Zoltán).

 

 

 

Amikor a fegyver visszafelé sül el

 

Tavaszonként előfordul, hogy a hormonoktól feltüzelt hím madarak saját tükröződő képmásukkal vívnak órákig, napokig tartó szélmalomharcot autókon, ablakoknál. Ilyenkor lehet megoldás a honlapunkról letölthető, kinyomtatható és kiragasztható "rémszem".

 

 

Néhány megfelelően elhelyezett folt máris bámuló arcot mintáz, ami távol tarja
a tükröződő felülettől a harcias madarakat (Fotó: Orbán Zoltán).

 

 

 

Milyen madáreleségeket és hogyan kínáljunk fel?

 

• • Nem baj, ha a vásárolt napraforgó törmelékes, mert a magdarabokat a gyengébb csőrű rovarevők is fel tudják csipegetni. Ezt azzal is elő tudjuk segíteni, ha a napraforgómag egy részét kalapáccsal, téglával egy kicsit megzúzva törmelékesítjük.
  •  
  • A napraforgó közé keverjünk apró szemű magokat, például az állatkereskedésekben kapható pinty magkeveréket, ezeket a kisebb testű rovarevők egészben is le tudják nyelni.
  •  
  • Különösen a kistestű rovarevők kedvelik a rendkívül magas energiatartalmú diót, melynek héját  elegendő néhány erőteljes kalapácsütéssel megtörni, majd az ujjaink között szétmorzsolni.
  •  
  • A magvakat, magkeveréket a talajszint feletti etetők mellet lehetőleg a talajon is tegyük hozzáférhetővé, mert az egyes madárcsoportok képviselői más-más táplálkozóhelyet részesítenek előnyben.
  •  
  • Mindig legyen az etetőn néhány szem alma, melynek oldaláról vékony szeletet levágva nyissunk ablakot az erős héjon. Az almát lehetőleg a talajon és a bokrok, fák ágaira szúrva kínáljuk fel (további részletek a madáretetés oldalon >>).
  •  
  • Harmadik nagy eleségtípusként tegyünk ki az etetőre állati zsiradékot is, alapvetően cinkegolyót, de ha ez nem áll rendelkezésre a vaj és egyéb alternatívák is megfelelőek >>
  •  
  • Az etetők közelébe helyezünk ki madárodúkat is, mert néhány faj ezek védett mikrokörnyezetében szeret éjszakázni (részletek >>).
  •  
  • Az etetők nélkülözhetetlen kiegészítője az itató >>
  •  
  • Fagymentes téli napokon alkalmazható madár higiéniás eszköz az etetőknél a tálcás porfürdő >>
  •  
  • Etetni ablakpárkányon, emeletes házban is lehet (részletek >>)
  •  
  • A többszintű etetők alkalmazása és a felkínált eleségek változatossága létfontosságú a vonulás helyett az áttelelést választó madarak segítése szempontjából is (részletek >>)
  •  
  • A csapatosan járó verebek is magbontók, az eközben képződő magtörmelék fontos részét képezi az etetők asztalközösségének, ezért ne üldözzük, etessük a verebeket is >>
  •  
  • Tartós hóesés esetén a fedetlen etetőkről takarítsuk el az eleséget a madaraktól elzáró havat (részletek >>)
  •  

   

  •  

     

    Orbán Zoltán

     

     

A Pilisben ezidáig 10 kétéltű- és 9 hüllőfaj jelenlétét mutatták ki. A hegységben egyaránt találhatók mediterrán jellegű, délies fekvésű, száraz, sziklagyepek (pl. a pomázi Kő-hegy) illetve nyirkos, hideg szurdokok (pl. a Rám-szakadék). A Pilis erdei korábban királyi vadászterületek voltak, és már korán kialakult rajtuk a tervszerű vadgazdálkodás. A herpetofauna számára kifejezetten hasznos volt, hogy a vadak itatása, és korábban még a legeltetett marhák ellátása érdekében rengeteg mesterséges itatót, dagonyát, kistavat ástak a kezelést végző erdészek a meglévő természetes eredetűek mellé. Manapság több mint 150 kisebb-nagyobb tavat tartunk nyilván, melyek mindegyike legalább egy kétéltűfajnak (rendszerint az erdei békának) petéző helyül szolgál.

A felmérésről

Szakosztályunk 2005-ben kezdte meg a koordinált herpetofaunisztikai térképezést a Pilisben. 2010 végére 140 tóban jegyeztük fel, hogy mely béka- vagy gőtefaj rak bele petét. A tavak felmérésében jelentős segítséget nyújtott a Budapesti Erőművek Zrt. Túraszakosztálya, melynek tagjai támogatóként léptek be programunkba. Néhány kisebb körzetet leszámítva ma már mindenhonnan van adatunk legalább egy hüllőfaj (rendszerint a faligyík) jelenlétéről. Ennek tükrében a további adatgyűjtést kétfelé kell választanunk. Egyrészt azon ritka fajokra figyelünk, amelyekről kevés adattal rendelkezünk (a pannongyík és a foltos szalamandra), másrészt pedig bárkitől szívesen várjuk a közönségesebb fajok előfordulásairól szóló megfigyeléseket. A ritka fajok feltárására külön szakosztályi kirándulásokat fogunk szervezni, a pannongyík esetében a Pannongyík-felmérési program keretében, a szalamandraállományt más keretek között szervezett kirándulásokon fogjuk felmérni.

A Pilisi Parkerdő Zrt. állandó kapcsolatban áll Szakosztályunkkal a pilisi felmérések kapcsán. 2010-ben szakmai véleményünket kérték egy rehabilitációs munkához, melynek során 20 kistóból távolították el a víztereket teljes feltöltődéssel fenyegető iszapot. A Pilisi Parkerdő 2011-ben támogatta egy közel 30-oldalas füzet megjelenését, mely a hegység kétéltű- és hüllőfajait mutatta be a széles nagyközönségnek.

Jelentkezés

Kérjük, hogy azok az önkéntesek, akik szívesen gyűjtenek önállóan előfordulási adatot a Pilisből, jelentkezzenek a khvsz@mme.hu e-mail címen.

 

A pilisi kétéltűtérképezés első eredményei 2011-ben

Kovács Tibor és Vági Balázs szakosztályi tagok 6 pilisi kistóban követik nyomon az egyes békafajok megjelenését, peterakásuk kezdetét és a peték számának gyarapodását. A várható fajok az erdei béka, a gyepi béka és a barna varangy. A mellékelt grafikonon folyamatosan bővülnek a gyűjtött adatok. A tavak eltérő tengerszintfeletti magasságban találhatók; Pomáz: 120 m, Mélymocsár: 260 m, Hortoba: 340 m, Paprét: 470 m, Hosszúrét: 545 m, Hubertus: 615 m. Az egyes tavak mellett automata hőmérséklet- és páratartalommérő műszer is van, ezek adatait a vizsgálatot végzők később összevetik a peterakás dinamikájával.

A baglyok a madárvilág legizgalmasabb képviselői közé tartoznak, rengetegen kedvelik őket, és szeretnék, ha a környezetükben is élnének. A közelmúltig, amikor szinte minden falusi, és sok városi udvarban is volt lakott baromfiudvar, disznóól és istálló, az itt élő egerek táplálékot és vonzerőt jelentettek a baglyoknak. Ez az oka annak, hogy a hazánkban rendszeresen fészkelő tíz bagolyfajból (erdei fülesbagoly, füleskuvik, kuvik, macskabagoly, gyöngybagoly, uhu, uráli bagoly, réti fülesbagoly, gatyáskuvik, törpekuvik) az első öt rendszeres településlakó is.

A legelőállat-állomány és a háztáji állattartás európai uniós csatlakozásunkkal bekövetkező összeomlása, az istállók kiürülése a települési bagolyállományokra is kedvezőtlenül hatott. Bár az épületek kínálta potenciális fészkelőhelyek száma jelentősen nem csökkent (kivéve a templomtornyok lezárásának hatását a gyöngybagolyállományra), a táplálékállatok, pontosabban ezek koncentrált jelenléte jelentősen kisebb lett, így ez vált a legjelentősebb bagolyállomány-csökkentő tényezővé. A táplálékbázis problémáját tovább fokozhatja a lakott területek baglyai számára alkalmi alternatív táplálékot jelentő verebek várható csökkenése is. Az épületek modernizálása, a panelszigetelési program és a résmentes építkezés csökkeni a fészkelőhelyek számát; a szinte kizárólag kémiai eszközöket használó, nem szelektív szúnyogirtás pedig jelentős táplálékcsökkenést okoz.

 

 

 

A bagolygyilkos hó

A füleskuvik kivételével nem vonuló baglyaink legfontosabb táplálékát a téli álmot nem alvó, a fagyos hónapokban is aktív kisrágcsálók alkotják. Mindaddig nincs is probléma, amíg a hóborítottság nem tartós vagy a hótakaró nem haladja meg a néhány centiméteres vastagságot. Ilyenkor a baglyoknak nem jelent gondot a talajon keresgélő, a hófoltok között szaladgáló egerek és pockok megfogására. Sőt, arra is képesek, hogy a hallásukra hagyatkozva a hó alatt mozgó kisrágcsálókat is felderítsék, és a lábuk hosszánál nem sokkal mélyebb hóba zuhanva el is kapják ezeket.

 

Amint azonban a tartósan (több hétig) megmaradó hólepel vastagsága meghaladja az arasznyit vagy felszíne jégkérgessé válik, a zsákmányállatok hozzáférhetetlenné válnak a hó alatti járataikban. Ilyenkor a baglyok kritikus helyzetbe kerülhetnek, mert az éhezés következtében legyengülnek, majd megfagynak.

 

Ennek oka, hogy a nyáron kiegészítő táplálékot jelentő nagy testű rovarok télen nem mozognak, nem elérhetőek. Éjszakázó énekesmadarat fogni pedig egyáltalán nem könnyű. Mivel elrejtőzve, mozdulatlanul, csendben alszanak, nem keltenek zajt, ezért a mégannyira jól látó és halló baglyok számára sem kínálnak könnyű zsákmányt, tartós alternatívát a kisrágcsálókkal szemben.

Havas időszakban a nappali ragadozók előnyösebb helyzetben vannak, mivel ők az ilyenkor aktív madarakra is tudnak vadászni és többségük dögöt is eszik, míg az éjjel aktív baglyok egyetlen stabil táplálékforrását jelentő kisrágcsálók akár hetekre is hozzáférhetetlenné válnak. Az Európa északi, legjelentősebb hóterhelésű területein élő bagolyfajok, köztük a legkisebb testűek is (törpekuvik, karvalybagoly) úgy ellensúlyozzák ezt a veszélyt, hogy részben nappali életmódot folytatnak és madarakra is vadásznak.   

Egy jó kondícióban lévő bagoly az üldögélő, lesből vadászó életmódjának köszönhetően akár két–három fagyos napot is kibír élelem nélkül, ha azonban az ínséges időszak ennél jelentősen tovább tart és a hőmérő higanyszála is tartósan -10 Cº alá esik, a madarak többé nem tudják melegen tartani a testüket, és elsőként a lábuk kezd megfagyni. Súlyos esetben ezeknek a madaraknak még az orvosi ellátás ellenére sincs esélyük a túlélésre, mert elhaló lábaik alkalmatlanná válnak a zsákmány megragadására, és gyakorlatilag maguktól amputálódnak. Az 1980-as évek közepének rendkívül kemény, tartósan magas hóborítottságú telein tömegével kerültek kézre fagyástól megfeketedett lábú gyöngybaglyok. Becslésünk szerint egy-egy ilyen télen egyes bagolyfajok teljes hazai állományának akár 75%-a is elpusztulhat!

Ilyen helyzetekre készülve énekesmadár talajetetővel kombinált bagolyetető-egérvárakat alakíthatunk ki ősszel, ahol a legkeményebb teleken is táplálékot találhatnak baglyaink. Ez a madárvédelmi eszköz szinte teljesen ismeretlen a hazai madárbarátok előtt, ezért reméljük, hogy a cikk elolvasását követően mind több helyen létesülnek ilyenek is!

 

A telelő bagolycsapatok nem veszélyesek!

Természetesen sem a magányosan, sem a csapatosan telelő baglyok nem jelentenek veszélyt az emberekre vagy a házi kedvencekre (hacsak "Berci" hörcsögöt nem tesszük ki éjszakára terráriumostól a kertbe :). Az indokolatlan félelem helyett inkább szánjunk egy kis időt a megcsodálásukra, de természetvédelmi szempontból már az is nagy segítség, ha az esetleges idegenkedésünk ellenére sem zaklatjuk ezeket a jópofa, érdekes, ártalmatlan madarakat.

 

Mi az az egérvár?

Az egérvárak olyan építmények, amik önmagukban alkalmasak vagy amiket mi teszünk alkalmassá kisrágcsálók beköltözésére, ahol a kisemlősök megépíthetik száraz növényi szálakból álló fészkeiket, s melynek közelében a táplálékukat is megtalálják.

Bagolyetetőnek a nagyobb méretű egérvárak alkalmasak, amikben több egér is folyamatosan megtalálja életfeltételét, így hosszabb időn keresztül is zsákmányt kínálva a portyázó baglyoknak.

Az egérvárakat a baglyok elsősorban igazán ínséges időben, nagy hidegben és tartós hóterheléskor használhatják. Ha azonban az egérváras kertben vagy ennek közelében valamelyik bagolyfaj fészkel, akkor a fiókanevelési időszakban is számíthatunk az éjszaka vadászainak rendszeres látogatására.

 

Mikor és hova telepíthetőek?

A baglyok számára a legnehezebb időszakot jelentő téli hónapokra készülve az újonnan létesített egérvárakat kora őszig érdemes elkészíteni, hogy a kisrágcsálóknak legyen elég ideje belakni ezeket; ilyenkor a téli madáretetési időszak beköszöntéig elég néhány marék napraforgómagot, kukoricát, apró szemű száraz kutya- vagy macskatápot a lakótérbe szórni.

Ha az egérvár nincs útban, tavasszal nem kell szétbontani, elegendő abbahagyni az etetést, majd nyár végén felújítani az almot, pótolni az elfogyasztott ocsút.

 

A települési bagolyvédelem, valamint a családi béke és a jószómszédi viszony szempontjából jó hír, hogy még egy közepes nagyságú, több tucat lakóval működő egérvárral is gond nélkül együtt lehet lakni, még akkor is, ha ez a ház falánál vagy az épület közelében helyezkedik el! Amennyiben ügyelünk arra, hogy a környezetünkben ne legyen gondatlanul szétdobált szerves hulladék, nem kell tartanunk a rágcsálók elszaporodásától, erről a baglyok és a macskák is gondoskodnak, és nem fognak betelepedni a számukra sokkal zavartabb lakásba sem. Ezt a hagyományos, háztájiállat-tartó paraszti életmód a gyakorlatban is igazolta.

 

Nyárra le kell bontani?

Nem.

Az egérvárak stabil építmények, ezért olyan helyre építsük, hogy tavasszal ne kelljen lebontani, ősszel pedig újraépítenünk ezeket. Ez nem jelent nagy áldozatot, mivel nem foglalnak sok helyet, jól illeszkednek a kert látványába, és ha a madáretetési időszakot követően nem pótoljuk a mageleséget, nyáron általában ki is ürülnek, az egerek csak ősszel térnek vissza.

 

BAGOLYETETŐ-EGÉRVÁRAK

A bagolyetető-egérvár helyét úgy válasszuk ki, hogy a bejárati oldalánál legalább egy–két méter széles sávban megtisztíthassuk a növényzettől a talajt. Ez azért fontos, hogy itt ősztől tavaszig énekesmadár talajetetőt tudjunk működtetni, ami kettős célt szolgál: egyrészt odacsalja a közelben élő egereket és pockokat, akik így gyorsabban fedezik fel és lakják be az egérvárat, másrészt a nyílt területre táplálkozni kijáró kisemlősökre tudnak a baglyok vadászni.

 

Ha az egérvár tízméteres közelében nincsenek a madarak számára beülést biztosító fák vagy nagyobb bokrok, akkor szúrjunk le néhány T-fát (lásd később).

 

Egérvár téglából

Az alábbiakban bemutatott, 60 db téglából álló egérvár kevesebb, mint egy óra alatt elkészíthető. Felrakásához nincs szükség kötőanyagra, berendezéséhez pedig csak némi száraz levélre vagy szénára, néhány deszkára, műanyag virágcserépre, szegre vagy csavarra, és 10 db tetőcserépre van szükség.

 

 

 

 

Némi szerencsével előbb-utóbb a baglyok is megjelennek, amire a közelben fészkelő vagy telelő madarak esetében, illetve jelentős havazás esetén számíthatunk.

 

Természetvédelmi farakás

A négyévszakos, az élőlényeket egész évben segítő természetvédelmi farakás a legkomplexebb, legtöbb állatcsoportot és -fajt érintő eszköz a Madárbarát kert programban, amit nagyon könnyű egérvár funkcióval is felvértezni. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a nyár második felétől hetente egy-két marék napraforgómagot, búza- vagy kukoricaszemet, esetleg apró szemű kutyatápot a rönkök (és a fal) közé szórni, ami segíti az ősszel amúgy is a lakott területekre húzódó kisrágcsálók egérvárba költözését. Télen azután itt is működtessünk talajetetőt, ami a baglyoknak zsákmányt jelentő egerek számára is táplálékot kínál.

 

A madáretetési időszak befejeztével, tavasztól őszig ismét érdemes folytatni a heti magszórást a rönkök közé, különösen akkor, ha baglyok költenek a közelben. Az éjszakai vadászok dolgát megkönnyíti, ha a természetvédelmi farakás előterének legalább egy részét folyamatosan megtisztítjuk a növényzettől.

 

Kicsi az esélye annak, hogy szemtanúi lehessünk a sötétben aktív baglyok vadászatának, jelenlétükre leginkább egy-egy elhullajtott tollból, a rácsapástól felborult vagy a magaslati pontjáról leesett etetőtálcából következtethetünk.

 

Számunkra is izgalmasak!

A kisrágcsálók természetesen nemcsak a baglyok táplálékállataiként szóba jöhető lakói az egérváraknak. Ha nem ragaszkodunk a sztereotip "nemszeretem" állat megközelítéshez és legalább egyszer előítélet nélkül figyeljük meg őket, akkor rájövünk, hogy ezek valójában a legbájosabb állatok közé tartoznak!

Ráadásul az egérvárak lakóinak megfigyelésmódját is váltogathatjuk. Végezhetjük teljes sötétségben, amikor az állatoknak csak a körvonalait látjuk és a motoszkálásuk zaját halljuk, de ugyan ezt megtehetjük zseblámpa fényénél is.

 

Mivel segíthetjük még a ragadozó madarak táplálkozását?

A téli túlélés titka a folyamatos táplálék-utánpótlás, ezt segíthetjük a madarak téli etetésével és ezt a célt szolgálják a bagolyetető-egérvárak is. Ezek közelébe, és minden olyan helyre, ahol a zsákmányállat kisrágcsálók jelenlétére utaló nyomok vannak, telepítsünk T-fákat, ahonnan a baglyok, ölyvek, vércsék, héják, karvalyok, sólymok és akár a sasok is a repülési energiával takarékoskodva csendben üldögélve tudnak vadászni. A T-fa nyújtotta segítségre különösen a nyílt gyepeken és szántókon van szüksége a madaraknak, ahol nincsenek természetes magaslati beülőpontok, ezért csak repülve lehet vadászni.

 

 

 

Orbán Zoltán

Ökoiskola

Zöldszív -Ifjúsági Természetvédő Mozgalom

MKNE -Magyar Környezeti Nevelési Egyesület

KOKOSZ -Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége

Greenfo -Zöld hírek, információk egy helyen összegyűjtve

Nemzeti parkok

Tanösvények országszerte

Botanikus kertek, arborétumok Magyarországon

Állatkertek, vadasparkok hazánkban

Magyar Természettudományi Múzeum

Oxigén -A Kossuth Rádió természetvédelmi műsora
 

 

 

Adó 1%-ának felajánlásával, egyéni és céges adományával is hozzájárulhat a madarak és más állatfajok védelméhez!

 

Letölthető 1% rendelkezési nyilatkozat >>

Egyéni és céges adományozás >>


Köszönjük!