Fajmegőrzés

Csatlakozásunkkal Magyarország is számos természeti értékkel gazdagította az Európai Uniót. Ezen értékeink közül különösen nagy jelentőségűek azok, melyek csak hazánk területén fordulnak elő, mint például a rákosi vipera. Sajnos ez a kis termetű mérgeskígyó az elmúlt évtizedek során szinte a szemünk láttára szorult vissza és tűnt el ismertebb előfordulási helyeiről. Jelenleg a magyar gerinces fauna elismerten legveszélyeztetettebb faja, teljes magyarországi állományát 500 példánynál is kevesebbre becsüljük.

A Kék vércse védelmi program fő célkitűzései a kék vércse táplálkozó területek és fészkelő helyek hosszú távú fenntartható védelmének megalapozása, valamint a megmaradt szlovákiai költőpárok eltűnésének megakadályozása.

A világszerte veszélyeztetett parlagi sas magyarországi állománya lassan, de folyamatosan nő az 1980-as évek óta. Az Európai Unió állományának kétharmada nálunk fészkel és 2011-re a költőpárok száma elérte a 140-et. Akkor hol itt a probléma? – kérdezhetnénk jogosan.

Mindennapi jólétünk biztosítása óriási és egyre nagyobb terhet ró a bolygó élő rendszereire. Azok az élőlények, melyek gyakran évmilliók óta együtt élnek a ragadozóikkal, élősködőikkel, a gyakran elképesztően szélsőséges időjárási körülményekkel, képesek évek, évtizedek alatt kipusztulni a civilizációs hatásoktól. A civilizáció olyan vívmányai, mint: a vezetékes áram, az út- és vasúthálózat, az ipari hatékonyságű mezőgazdaság, vagy éppen a modern üveg-acél-beton épületek mind-mind olyan új környezeti elemek, melyekhez az élőlények jelentős többségének sem ideje, sem lehetősége nem volt alkalmazkodni. Ezért a természetvédelem nem az élőlények egymás közötti viszonyrendszerének az alakításáról szól, hanem a különböző fajok túlélésének biztosításáról az ember által mindinkább átalakított környezetben.