A vonulás sok kockázatot és nagy igénybevételt jelent a madaraknak, különösen az akár 5–6.000 km távolságra levő telelőterületekre vándorló kistestű, olykor alig 10–15 grammos énekeseknek. Ezért nem meglepő, hogy mindig vannak olyan próbálkozó példányok, melyek inkább a helyben maradást választják. Úgy tűnik, hogy az elmúlt években néhány faj esetében jelentősen nőtt az áttelelések gyakorisága.
A legkisebb belvárosi etetőre is legalább három-négy faj jár rendszeresen, a nagyobb, évtizedek óta működő etetőhelyeken pedig akár tucatnyinál több különböző madár százas nagyságrendű csapatai fordulhatnak meg nap mint nap. Az egyes fajok egymástól eltérő módon védekeznek a ragadozók ellen, illetve táplálkoznak. Utóbbival akaratlanul is segítik egymást, amivel azért érdemes tisztában lennünk, mert ezt kihasználva még jobb etetőket tudunk működtetni.
A főként éjszakai életmódot folytató, téli álmot nem alvó kisrágcsálók alapvető táplálékát jelentik az éjszaka madár vadászainak – a baglyoknak. Tartósan havas időszakokban ezek megszerzése nem könnyű – ezen a helyzeten segíthetnek a bagolyetető-egérvárak.
Bármenyire meglepően hangozzék is, a madarak nem nyüzsögnek folyamatosan az etetőkön. Ha egy kicsit jobban megfigyeljük a madárforgalmat, ebben óránkénti, hetenkénti, havonkénti, sőt, évenkénti jelentős eltéréseket, "hullámzásokat" tapasztalhatunk.
Számos olyan eszköz és praktika áll rendelkezésre, amelyek segítésével a téli madáretetéssel kertünkbe csalogatott madaraknak segíthetünk. Ilyen például az itatás vagy a hideg téli éjszakákon szélcsendes helyet biztosító odúk kihelyezése.
